Az olajwebshop.hu webshopban például, a váltóolaj kategória mögött még egy rakás almenü rejtőzik, szóval ne becsüljük alá, hogy ha autót veszünk, akkor mennyi mindennel kell azt ápolni, karbantartani. Ezt a webshopot én azért javaslom mindenkinek, mert a tényleges autóápoláshoz is vannak még dolgaik, pedig a motorolaj a kezdeti fő profiljuk. Én most rendeltem váltóolajat és azt is elmondhatom: nagyon együttműködők, korrektek, rendelésmódosításkor is elképesztően rugalmasak. Szóval ez egy tök jó shop, az ilyen jellegűek között. Nem csak személyautó-tulajoknak.
A mosomagyaróvári termálból tartottunk egyszer haza, amikor megállított a rendőr… Nem volt nálam elsősegélycsomag. Azután néztem először ilyen netes boltot, mint ez a mostani. És örömmel láttam, hogy motorolaj, adalékok, váltóolaj meg minden akad, de itt még nem ér véget az autósbirodalom kellékes tárházának kínálata az Olajwebshopban. Volt tehát elsősegélycsomag is a „kötelező és biztonsági felszerelések” között. És lehet olvasni a blogjukat bárki számára, ha autótémában mélyebb tudásra is lenne szükségünk, nem csak felszerelésekre.
Lehet végre egyetlen helyen venni a motorolajjal együtt elakadásijelző háromszöget, vagy láthatósági mellényt! Ti egy helyen kerestétek volna ezeket? Vagy, egyáltalán miféle boltban? Én nem egy helyen, bár teljesen felvilágosulatlan vagyok, ugyanakkor az Olajwebshop-szerű helyek pont azért vannak, hogy az ilyen felületes egyének, mint én, is ki legyenek mindennel szolgálva. Ahogy ki vannak itt a nagyfelhasználók is. Mondjuk azok, akiknek az autózás munka is egyben, vagy gondoljunk bármi hasonlóra… Ez egy kiemelkedő forgalmú óriási webshop a többi között, nagyon sok elégedettségi pozitív visszacsatolással, jó minősítésekkel mindenféle erre szolgáló fórumon.
És még az autós, küllemet célzó karbantartásokat is elvégezhetjük csakis innen rendelve mindent. Az autó belteréhez vannak műanyagápolásra szolgáló dolgok, kárpittisztítók, ülésbőrt ápoló kiegészítő termékek, klímatisztítók, üvegtisztítók. Ez az autó utastere csupán, azon kívül pedig egy egész galaxist találunk… Ehhez pedig értelemszerűen még több terméket.
Igencsak elgondolkodtató írásokban nyitnak ki új szempontokat, de mondtam, ez nem egy sima kereskedő, ők egy autós nagykönyvtár és óriásraktár egyben. A blogjukban a „Miért jó a tiszta autó ősszel…” felütésű írásukban arra világítanak rá, hogy az esztétikumon túl nem árt ha eszünkbe jutnak a károkozók is. Az autózós életmód során védekezhetünk például az autótisztítás útján a járványok ellen. Itt egy kicsit még visszatérhetünk a belső dolgok fertőtlenítésére is, amiket egyfolytában tapogatunk – a kormányt is mindig fognunk kell… Mégis milyen ritkán tisztíjuk, ugyebár? Lehet venni páralecsapódásgátlót: az olajwebshop.hu-n van páramentesítő spray mondjuk.
Képzeljétek el, olyat is látok, hogy „bogároldó”. Nem írtam el, tényleg direkt a kocsira tapadt, esetleg a felületbe belesült bogarak utáni speciális tisztításhoz. Még pontosabban a neve: LIQUI MOLY INSEKTEN-ENTFERNER ROVARELTÁVOLÍTÓ PUMPÁS 500ML. Láthatjátok, hogy minden probléma egyedi probléma és az a jófajta webshop, ahol célzott megoldást kínálnak pont arra a dologra. Aztán ott vannak mondjuk a kerekek az autón… (Még mindig a tisztításnál járunk csak) Fékpor a felniken, amihez mikroszálas felnitisztító kellhet. Spriccelhető, habállagú, vagy kenhető szerek – a választék sem lesz gát semmiben…
Megszerettem ebben a helyben, mióta először szükségem volt rájuk, hogy azóta, bármikor is nézelődöm, a blogfelületre való átnavigálás nélkül is kapok mindig leírást és iránymutató magyarázást. Legtöbbször a termékkategóriák fölött. Vagy még gyakrabban belekattintva az alkategóriákba. Mondjuk a gyújtógyertyákról írják – ha először válogatnánk köztük –, hogy „Mit kell nézni egy gyújtógyertyán?”. És ott van egy gyertyakód jelmagyarázat is még. Az Adalékoknál komplett tulajdonságlistát mellékelnek, amiből megértjük, miért is kell vennünk ilyeneket. Az üzemanyagfogyasztás csökkentésén kívül a kevésbé nyilvánvaló dolgokról is írnak. Vannak viszont olyan, a megfelelő helyre linkelt cikkek is az oldalon, amik konkrét termékek konkrét bemutatására szolgálnak. Tehát nemcsak a terméktípusok kifejtő magyarázóira adnak, hanem még az egymás funkciójának megfelelő termékek közötti választást is megkönnyíthetik, ha elolvasunk mindent.
Viszont eddig annyira általános voltam, hogy akkor a végére emeljünk ki egyetlen dolgot – mondjuk a legutóbbi rendelésemre kapcsolódva –, hogy lássuk mennyire alaposak végülis a gyakorlatban. (Nem egy blogcikkben ezúttal, csak egy kategórialeírásban)
Amikor a kenőzsírokra kellett koncentrálnom, ott rögtön leírták nekem, hogy ezek besűrített olajok, amik a csúszó felületekhez kellenek. Vagy a csapágyakhoz. A minőségi tulajdonságokat a fizikai tulajdonságuk határozza meg. Lehet ásványi vagy szintetikus, sokféle sűrítő anyagot tartalmazhat, amiből szintén van minőségibb és kevésbé minőségi, és mindenféle adalékok vannak ezekben is. Sokféle módon lehet osztályozni őket (a kenőzsírokat). Konzisztencia alapján, ami megmutatja, hogy lágy-e, vagy kemény az anyaga, valamint van egy NLGI rendszer is a besoroláshoz ennek pontosítására. Van egy csomó beazonosításra szolgáló betűjel, amiből mindegyiket bemutatják az Olajwebshop szóban forgó kategóriáján belül, szóval jó hosszú ismertetőket kapunk.
Vannak betűjelek bőven: ásványolaj alapú kenőzsír alkalmazási helye, vagy szintetikus alapú kenőzsír alapolaja szerint, továbbá vannak jelzések, amik az NLGI osztály konzisztencia alapján segítenek értelmezni, de ott vannak továbbá a „karakter felső alkalmazhatósági hőmérséklet” szempontok, és a karakter alsó alkalmazhatósági hőmérsékleti mutatók, Celsius fokban megadva.
Aztán jönnek az egyes termék-alkategóriák a kenőzsírokon belül (amikor már a kosárba szeretnénk tenni az eddig keresett terméket): univerzális zsírok, nyomásálló zsírok, folyékony zsírok, vízálló zsírok, hőálló zsírok, és élelmiszeripari kenőzsírokat is találunk a kínálatban. Sőt valami olyasmi is előfordul, mint a „szilikon zsír”, de azt nem tudom, hogy micsoda. Amúgy, nem egyszerű az autózás világa ilyen szempontból, ugye? Én mindig szerelőhöz hordom a kocsit, de ettől még mindig szeretem tudni is, hogy mihez mire van szükség, és a karbantartás során mi miért kell. Örülök, hogy erre egy jó módszer mostantól nem csak a szerelővel történő beszélgetés, hanem mindenben lehet informálódni netes vásárlások során. Ahogy a címben utaltam rá, olajra is rengetegfélére szükség van az autózáskor, és az is még csak egy szelete az egésznek. Én egy olyan webshopot javasoltam most nektek, ami próbál mindennek a végére járni, és amire csak szükség lehet, azt beteszik a kínálatukba. Hogy sikerült-e ez maradéktalanul? Döntsétek el… Nyilván van egy csomó dolog, ami mindig újdonság lesz. Mindig jelennek meg majd újfajta innovációk, de Magyarországon ők biztosan igyekeznek élen járni abban, hogy náluk lehetőleg minden legyen. Azért mondom, hogy döntsétek el, mert az a legjobb teszt: ha megnézitek, éppen van-e minden kielégítő mennyiségben és választékban, amire nektek van most szükségetek. Én úgy választok boltot általában, hogy megnézem, ezekben a dolgokban mit jeleztek vissza mások. És az Olajwebshopról nem csak, hogy jók, de ezekből igencsak sok visszacsatolás is érkezett már. Nagy hely, nagy elégedettséget kiváltva, de mivel én is csak a választék egy kis részét használtam eddig, mindenről nem tudok nyilatkozni. Majd ti fogtok tudni, és ha elegen leszünk, megmondjuk a végén, hogy tényleg ők-e a legjobbak. Egyelőre én jobbat nem találtam még hazánkban!