Sajnos rengetegen vannak, akik valóban azonosulnak azokkal a külső programokkal, amit a világ rájuk testál. Ebből adódóan pedig egyszerűen elhiszik azt, hogy nincs is más értelme az életüknek, mint az állandó robotolás és a szenvedés. Annyira gyönyörűen megmagyarázza magának a legtöbb ember, hogy az élet nem szól másról, mint a szenvedések soráról, míg végül valóba lehiszik azt. A helyzet azonban teljesen más. A paradigmaváltó programok révén lehetőség adódik arra, hogy kilépjünk a megszokott komfortzónánkból és felülemelkedjünk azon, amiről azt hisszük az életünk és mi vagyunk. Az ember csodákra képes az akaratával, de ezt elnyomja magában és megelégszik jóval kevesebbel. Természetesen itt most nem a vagyon felhalmozásáról van szó ugyanis az múlandó dolog, hanem a megértések begyűjtéséről.
A paradigmaváltó programok keretében kihívások elé lesz állítva a test és ezen keresztül a lélek ugyanúgy. Szabadítsuk fel a gondolatainkat és éljünk meg egy teljesen új valóságot. Ki az, aki el tudja képzelni magáról, hogy parázson vagy üvegen jár? A legtöbben bizony nem. Valójában pedig a paradigmaváltó programok révén bárki megtapasztalhatja, hogy erre tényleg képes. Ha viszont ezt meg tudjuk csinálni, ami fizikailag majdhogynem lehetetlen, akkor nem igazából létezik előttünk akadály. A paradigmaváltó programok teljesen új színt visznek az életünkbe, aminek köszönhetően megtalálhatjuk azt a belső indíttatást, amire már régóta szükségünk lenne a világ valódi voltának a felfedezéséhez és megértéséhez. Kezdjünk mindet a paradigmaváltó programok megélésével.